Az inzulin fontos szerepet játszik az anyagcsere folyamatokban, így az egyik legjelentősebb hormonunk. Megemelkedett mennyisége azonban komoly betegségekhez vezethet, ráadásul a legújabb kutatások szerint a mellrák kialakulásával is összefüggésben lehet. Dr. Koppány Viktória, a Budai Endokrinközpont endokrinológusa a magas inzulinszint tüneteire hívja fel a figyelmet.
A Cancer Research nevű lapban publikált tanulmány szerint a menopauza utáni nem megfelelő inzulinszint megnöveli az emlőrák kialakulásának kockázatát. Bár ezidáig úgy hitték, a túlsúly önmagában emeli az esélyt, ám a kutatók úgy gondolják, a súlyfelesleg nem önmagában veszélyes ebből a szempontból, hanem akkor, ha az magas inzulinszinttel párosul. (Az igaz, hogy kettő gyakran fordul elő együttesen, ám nem ritka normál súlyú embereknél sem).
Hogy pontosabb képet kapjanak az összefüggésről, a tudósok több mint 3300 nem cukorbeteg részvevőt vizsgáltak meg, akik közül 497-nél alakult ki melldaganat 8év alatt. A tanulmányban kitértek a résztvevők súlyára, inzulinszintjére és inzulinrezisztenciájára, vagyis mikor a szervezet nem reagál megfelelően a hormonra.
Pedig az inzulinnak fontos szerepe lenne, hiszen a megemésztett étel energiává alakításában segít, és havalamiért a rendszerbe hiba csúszik- pl. nem termelődik elegendő inzulin, vagy nem képes a szervezet megfelelően felhasználni-, akkor könnyebben alakul ki a későbbiekben diabétesz.
A tanulmány egyik vezetője hozzátette, hogy a kockázat nem nagyobb az anyagcserezavar nélküli túlsúlyos nők (>25 BMI) körében, mivel nekik ugyanakkora az esélyük a mellrákra, mint a normál súlyúaknak-tehát csakis az inzulinszint számít. Viszont ez fordítva is igaz, vagyis, ha valaki karcsúbb, ám anyagcsere problémája van, akkor a rizikó emelkedett.
Természetesen ez még nem jelenti azt, hogy nem kell odafigyelni a testtömegre, hiszen minél jelentősebb a túlsúly, annál nagyobb eséllyel jelentkeznek inzulin-problémák, tehát az egészséges étkezés és a rendszeres testmozgás elengedhetetlen, főleg a hízásra hajlamosak körében!
Mi az az inzulinrezisztencia?
A hasnyálmirigyben termelődő inzulin a szénhidrát-anyagcsere hormonja, melynek feladata, hogy a cukrot a vérből a sejtekbe juttassa. Inzulinrezisztencia esetén a sejtek sérültek, így rezisztenssé válnak, csökken a válaszkészségük, illetve az itt lévő receptorok száma is csökken. Emiatt a hasnyálmirigynek sokkal több inzulint kell termelnie, hogy a cukor a sejtekbe kerülhessen. Ez okozza hosszú távon a mirigy kifáradását, és a 2-es típusú cukorbetegség kialakulását" - mondja dr. Koppány Viktória, a Budai Endokrinközpont PCOS és inzulinrezisztenciaspecialistája, aki hozzátette, hogy bár az igaz, hogy a magas inzulinszint hozzájárulhat a mellrák kialakulásához, azonban a betegségnek azért sok egyéb rizikótényezője is van.
Tünetei:
- súlyfelesleg
- pattanásos bőr
- meddőség
- menstruációs zavarok
- étkezés utáni rossz közérzet
- fokozott szőrösödés
- PCOS
A betegség cukorterheléses vérvizsgálattal könnyen megállapítható, és ha a diagnózis beigazolódik, úgy gyógyszeres kezeléssel és/vagy megfelelő diétával és rendszeres testmozgással az állapot kordában tartható.