Gyakori vesekőképződést is okozhat a mellékpajzsmirigy zavara
2017. július 31. írta: EgészségBlog

Gyakori vesekőképződést is okozhat a mellékpajzsmirigy zavara

A pajzsmirigy problémáiról sokat hallani, olvasni, ám a mellékpajzsmirigy zavarairól már lényegesen kevesebb szó esik, pedig viszonylag gyakori állapotról van szó. Akárcsak a pajzsmirigy, a mellékpajzsmirigy is termelhet túl sok, illetve túl kevés hormont. Ez előbbi esetről dr. Polyák Annamária, a Budai Endokrinközpont endokrinológusa beszélt.

A mellékpajzsmirigy szerepe

A mellékpajzsmirigy a pajzsmirigy hátsó oldalán található szerv, mely az ún. parathormon (PTH) termeléséért, a vér kalcium, valamint foszfor szintjéért és a csontok egészségéért felelős. A PTH a kalcium szintet növeli, míg a foszfátét csökkenti a vese foszfátürítése által. A mellékpajzsmirigynek lehet túl-és alulműködése is, melyek igen komoly problémákat okozhatnak.

Amennyiben alacsony a kálciumszint, úgy a PTH mennyisége megnő, és kompenzálásként a csontokból elvonja az ásványi anyagot és csökkenti a vese kálcium-kiválasztását is.

Csontritkulást és vesekőképződést okozhat a túlműködése

A mellékpajzsmirigy betegségei közül annak túlműködése a gyakoribb, melyet okozhat a túl kevés kálciumszint, és a szerv túl sok hormontermelése, illetve megnagyobbodása.

Az állapotnak létezik elsődleges, másodlagos és harmadlagos formája is, attól függően, miért magasabb a PTH szintje. Primer típus esetén a mellékpajzsmirigy önmagától termel több hormont, melyet adenóma, hiperplázia, esetleg daganat okoz. Secunder esetben a vér kalciumszintje lecsökken, és ezt kompenzálja a szerv túlzott működése. Ennek oka általában veseelégtelenség vagy felszívódási zavar. Harmadlagos formája a hosszan fennálló másodlagos típusból alakul ki, mely során a szerv adenómássá válik.

Mivel a magas PTH szint kalciumot von el, ezért vezető tünetei a csontritkulás, vesekőképződés, ízületi fájdalmak, magas vérnyomás és a szívritmuszavar, de akár gyomorfekélyhez is vezethet. A betegség leginkább 40 éves kor felett jelentkezik és statisztikák szerint nőknél gyakoribb- mondja dr. Polyák Annamária, a Budai Endokrinközpont endokrinológusa.

Kezelése

A betegség laborvizsgálaton túl képalkotó eljárásokkal diagnosztizálható, melyet pontosíthat az UH, mellékpajzsmirigy szcintigraphia, valamint csontsűrűség mérés. Amennyiben bebizonyosodik a probléma, úgy több terápiás lehetőség van, attól függően, mi is váltotta ki a betegséget: szükség lehet gyógyszeres kezelésre, diétára, ám van, hogy csakis a műtét hozhat javulást.

A bejegyzés trackback címe:

https://endokrinkozpont.blog.hu/api/trackback/id/tr4112704203

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása