Külsőnk is sokat elárul pajzsmirigyünk állapotáról
2018. június 04. írta: EgészségBlog

Külsőnk is sokat elárul pajzsmirigyünk állapotáról

Minden korosztályban előfordulhat, de különösen a 40 év feletti nők körében gyakoriak a pajzsmirigybetegségek. A gyakorlott szakember számára külső jelek is segítik a diagnózist. Arról, hogy pontosan melyek ezek, Prof. Balázs Csaba endokrinológus, az Endokrinközpont orvosa beszélt a Prima Medica Szakmai Napon tartott előadásában.

A kézfogásunk is sokat elmond

Attól függően, hogy alul-, vagy túlműködik-e ez az apró, de szervezetünk számos területére nagy hatással bíró szerv, különböző tüneteink jelentkezhetnek. A pajzsmirigy túlműködésben szenvedő beteg feltűnően ideges, ingerült, fénylő szemei mellett meleg, nedves tenyere is árulkodik állapotáról. Izzadékony, rosszul viseli a meleget. A beszélgetés során aztán az elbeszélése rendszerint megerősíti a jól látható jeleket: alvászavarra, fokozott étvágy mellett fogyásra, fokozott bélmozgásra, hasmenésre panaszkodik. Túlműködés esetén gyakoriak a szívritmuszavarok is, a szájszáradás, nyelészavar, nőknél a menstruációs zavarok, vetélés.

Árulkodó arcvonások

Külsőnk is sokat elárul pajzsmirigyünk állapotárólPuffadt arc és szemek, különösen a külső szélén ritkuló szemöldök jelzi, ha alulműködik a pajzsmirigy. Ritkuló hajkorona, elvékonyodó hajszálak, száraz bőr, struma miatt megvastagodott nyak, mély hang és a körmön hosszanti csíkok megjelenése is erre utal. Ha ezek mellett a páciens fáradékonyságra, feledékenységre, aluszékonyságra, hízásra, szorulásra, depressziós tünetekre panaszkodik, az tovább erősíti ezt a felvetést. Jellemző még, hogy az alulműködéssel küzdő betegek gyakori éjszakai izomgörcsök és fázékonyság (hideg intolerancia), és meddőség miatt fordulnak orvoshoz.

A pajzsmirigy alulműködés tünetei gyakorisági sorrendben

Balázs professzor előadásában ismertette azt a listát, amely tapasztalatai szerint a pajzsmirigy alulműködés tüneteinek előfordulását jelzi, a gyakoriságuk sorrendjében. Eszerint a betegség a legtöbb esetben fáradékonysággal és gyengeséggel kezdődik. Ezt követően az alábbi tünetek fordulnak elő, gyakoriság szerinti sorrendben:
- érdes, száraz bőr
- puffadt arc és végtagok
- lassú szívműködés
- hideg végtagok, állandó hidegérzet
- hajhullás
- koncentrálási nehézség, romló memória
- székrekedés
- rossz étvágy melletti testsúlynövekedés.

A TSH csapdája

A fentiek alapján jól látható, hogy már a külső jelek is sokat elárulnak a pajzsmirigy rendellenes működéséről, azonban a diagnózishoz több vizsgálat elvégzésére is szükség van. A fizikális vizsgálat, a pajzsmirigy tapintása mellett az ultrahang is fontos információkat árul el, ám a legismertebb kétség kívül a TSH szint ellenőrzése laborvizsgálattal. Sajnos sokan úgy hiszik, hogy ez az adat, a TSH értéke önmagában elegendő bizonyíték annak eldöntésére, hogy a beteget kezelni kell-e pajzsmirigybetegség miatt, vagy sem. Pedig a TSH érték mellett más laborleleteket – fT4 és anti-TPO is fontos elvégeztetni, illetve a TSH értékelését minden esetben személyre szabottan kell elvégezni. Mennyiségét ugyanis több tényező is befolyásolja, Balázs professzor előadásában kiemelte, hogy ilyen például az életkor is. „Míg 40 éves korban például a 8-as TSH érték magasnak számít, addig 60 év körül már a normál tartományba esik. Kezelni tehát minden esetben személyre szabottan a beteget kell az összes tünet és vizsgálati eredmény függvényében.”

A bejegyzés trackback címe:

https://endokrinkozpont.blog.hu/api/trackback/id/tr6514022506

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása